Pokolra velük!

Pokolra velük!

Léteznek-e földönkívüliek - 4. rész. A nagy kép.

2012. június 02. - nem_programozhato

S most jöjjenek a kemény dolgok. De viccesebb formában :)

Mottó: "Az igazság bármilyen fikciótól furább."

Hol volt, hol nem volt, már nagyon régen, sokmillió évvel ezelött volt, amikor egy Tejútrendszer nevezetü galaxisba, melyben addig jórészt humanoid fajok éltek, megérkezett egy teljesen más, az UFO irodalomban reptiloidnak v. drakóknak nevezett agresszív faj (én ezután csak mint "reptiket"  fogom nevezni öket), melyet a magyar mondavilág sárkányokként  emleget, s melyek mint a sáskák, sorra kezdték el elfoglalni, és magukévá tenni a galaxis csillagrendszereit, beleértve a Naprendszert, s ami által kezdetét vette egy galaktikus háború a különbözö humanoid fajok és a reptik közt, és amely valójában mind a mai napig tart.

A jelenlegi ember, mely mint beföttes üvegbe zárt hangya, egy mindössze pár kilométer magas  bioszférában éli le az életét a születésétöl a haláláig, felfogni se tudja, hogy milyen iszonyatosan nagy, gigantikus világ létezik "odakint": pusztán a Tejútrendszerben több millárd csillag található és még ettöl is több bolygó, s ha a bolygók közül csak egy az ezerböl hordoz a felszínén  magasabb rendü életet, a lakott bolygók száma még így is több tíz millióra tehetö.

Minél fejlettebb egy faj, annál tovább él. Ez lényegében már a földi ember esetében is érezhetö, a 21. század embere már átlag 20 évvel tovább él mint a 19. század embere. Az extrémül fejlett fajok képviselöi pedig - például a drakók és egyes humanoid civilizációk - lényegében addig élnek, ameddig meg nem unják. Egyes nagyon fejlett humanoid civilizációk ráadásul olyan "világokban" élnek (az UFO irodalom "5 dimenziós" realitásoknak nevezi ezeket), melyekben már nincs értelme lineáris idöröl beszélni. De mi egyelöre maradjunk a "három dimenziós" realitásoknál.

A magasan fejlett lényeknek annyit tesz ki utazgatni a galaxis csillagrendszerei közt, mint nekünk autóba ülni, és elutazni a világ valamelyik városába - ezt nem nehéz elképzelni. Aminek viszont sokan nincsenek teljesen tudatában - pedig teljesen logikus - az a fejlett lények háborúskodásainak jellege a mi szemszögünkböl nézve: mivel ezek a lények nagyon hosszú ideig élnek, így az ö életükben például 500 000 év csak annyit tesz ki, mint a miénkben ötven, s ami szintén érdekes, az a tüzszünetek hossza ilyen galaktikus háborúkban: ami az ET-knek mondjuk 5 hónapnyi tüzszünetet jelent, az a mi életünkben 5000 év is lehet! A Naprendszerben jó "pár hónapja" (ezer éve) ilyen tüzszünet van. Ez viszont épp most a 21. század elsö felében változhat meg könnyen abból kifolyólag, hogy az emberiség épp mostanra érte el azt a szintet, hogy utazni lesz képes a világüben, ami viszont különbözö ET fajok érdekeinek ütközését jelentheti már az elkövetkezendö évtizedekben. A helyzet a Föld esetében éppenséggel drámai az emberi faj alacsony morális-spirituális szintje miatt. De erröl majd késöbb.

A realitás, amelyben élünk, valójában egy gigantikus multi-univerzum. Úgy kell elképzelni, mint egy szivacsot, melyben egy univerzum (egy "világ") csak a szivacs habszerkezetének egy buborékocskája. Már most közismert, hogy a csillagok idövel kialszanak, "magukba roskadnak", és fekete lyukká változnak. Az viszont még nem annyira, hogy ami az egyik univerzumban (a "szivacs egyik buborékjában")  fekete lyuk, az a másik univerzumban csillag... és fordítva! A fekete lyukak és csillagok átmenetek más univerzumokba. Már a mostani tudomány is kezd erre rájönni:

Could black holes be portals to other universes?

(A fekete lyukak portálok lehetnek más univerzumokba?)

http://www.newscientist.com/article/dn11745

Érdekességként még megemlítem, hogy mivel az atomrobbanásokban egy pillanatig ugyanaz a láncreakció zajlik le mint a csillagok belsejében tartósan (ezért ugye az a nagy villanás az atomrobbanások elején), a nagyobb atomrobbanások egy pillanatra univerzumok közti kapukat is nyitnak (ez szintén titkolva van).

A mi univerzumunk ún. "szabad akaratú" univerzum (free will universe), amelyböl kifolyólag a benne élö ET-fajok a következöképp osztályozhatóak:

1. Pozitív ET-k, melyek teljes mértékben respektálják a többi faj egyedeinek szabad akaratát, a töle jóval fejletlenebbekét is, s nem avatkoznak azok fejlödésébe. Itt a Földön ennek legjobb analógiáját a vegetariánus emberek képezik, akik maximálisan tisztelik az állatok életét, s emiatt nem esznek húst se. A pozitív ET-k nem hierarchikus, szabad társadalmakban élnek.

2. Negatív ET-k, melyek nem tisztelik a tölük fejletlenebb fajok szabad akaratát (úgy tekintenek rájuk mint mi is az állatokra), s hierarchikus, sokszor diktatórikus társadalmakban élnek.

Hierarchia, hatalom = negativitás.

 

"Mindenfajta hatalom természetéböl adódóan gonosz."

A Föld jelenleg negatív ET-fajok kolóniája, melyek a földi háttérhatalom (a világ pénzügyi rendszerét uraló Rothschild-Rockefeller-Bush kartell) mögött is állnak. És igen, ezek az ET-k mi ránk (birkákra) úgy tekintenek, mint mi is az állatokra.

Az ET-knek éppúgy vannak formális, csillagrendszerek közti szervezetei, mint ahogy nekünk is vannak nemzetközi szervezeteik.

Ilyen ET szervezetek például a "Galaktikus Fényszövetség" és a "Világok(univerzumok) Konföderációja"- utóbbit a kanadai védelmi miniszter, Paul Hellyer is említi a könyvében a 205-ös oldalon (lásd: Kanada egykori védelmi minisztere kipakolt mindent c. írást).

A Galaktikus Fényszövetségnek a legfejlettebb, spirituális ET fajok a tagjai, mint például a „hét növér“csillaghalmazban ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Messier_45 ) élö plejádiak, az Arcturus csillagrendszerben ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Arcturus ) élö ET-k, az andromédaiak stb. Ezek többnyire mind humanoid ET-k.

A második, kevésbé formális szövetséget a reptiloid fajok alkotják, s ide tartozik több más, a Földet is látogató negatív faj mint a szürke ET-k az Orion és Zeta Reticuli csillagrendszerekböl.

Ezeket a besorolásokat nem valamilyen félig flúgos UFO-kontakták, hanem maguk a titkosszolgálatok szivárogtatták ki, s jól ismertek a "fekete projekteken" (black-ops) dolgozók köreiben. Az amerikai NSA (müholdakat felügyelö kémszolgálat), a haditengerészet és az ún. US Space Command (az amerikai hadsereg "ürigazgatósága") több ET fajjal kapcsolatban van.

Különösen ajánlanám az NSA egykori munkatársa, a Montauk Proketröl szóló híres könyv szerzöje, Preston Nichols által kiszivárogtatott információkat.

A plejádiak éppúgy néznek ki mint mi. Egy plejádi ET nyugodtan elmehet mellettünk az utcán, földi embernek fogjuk hinni. A hasonlóság nem véletlen. Ök a mi "teremtö atyáink", a Bibliiában emlegetett "angyalok". Illetve nem egészen... Miért nem vagyunk mi is olyan pozitív, jószívü lények mint ök, feltette már valaki a kérdést?

A válasz megtalálható Preston Nichols anyagaiban:

http://www.galactic-server.net/rune/prestnic3.html

„... and soldiers which comprise the third group: the Aldebaran Pleiadians. These are commonly called the negative Pleiadians ...“

Létezik a plejádiaknak egy militáns alfaja, mely nem tagja a Fényszövetségnek se, s a pozitív plejádi ET-k mellett kapcsolatban áll a reptiloid fajokkal is, úgy néznek ki mint mi, na és nagyon különleges viszonyuk van az emberiséghez... ezek az Aldebaran csillagrendszerben ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Aldebaran ) élö negatív plejádi ET-k.

Az UFO irodalom mint „Elohim“ földönkívülieket v. "északi ET-ket" is nevezi öket. Az ö kreatúráik vagyunk. Sajnos nem az "angyaloké". Az "angyalok" nem foglalkoznak genetikai kísérletezéssel alacsonyabb rendü fajok esetében, tiltja a tagságuk a Fényszövetségben. Nem úgy viszont ezek!

(De ez már a sorozat következö cikkének témája lesz!)

Több ET faj - pozitív és negatív egyaránt - a kezdetektöl fogva figyeli a jelenlegi emberiség fejlödését és evolúcióját. Hasonlóan észrevétlenül képesek figyelni minket mint néha mi is figyeljük a vadállatokat.

Barlangfestmények és egyéb festmények tömege árulkodik az ET jelenlétröl már a "történelem elötti" idökben is.

Például az ausztráliában felfedezett, több mint 5000 éves Wandjina petroglifák, melyeken nem baglyok (sic!) hanem szürke ET-k láthatóak:

http://www.ancientdigger.com/2009/08/wandjina-petroglyphs-representing.html

Google képkeresésért katt ide

wandija11

wandjina2

Ez a Jézus megkereszteléséröl szóló festmény a korai 18. századból pedig alighanem a legközelebb áll ahhoz, ahogy ez az esemény valójában történhetett! A festö vagy UFO-tanú lehetett, s magától is rájöhetett bizonyos dolgokra, vagy pedig kapcsolatban állhatott plejádiakkal.

Forrás: http://www.fitzmuseum.cam.ac.uk/explorer/index.php?oid=1418

jezus_keresztelese

További ajánlott:

 

Az emberiség származása - 1. rész

Az emberiség származása - 2. rész

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pokolraveluk.blog.hu/api/trackback/id/tr5618128036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az emberiség származása – 1. rész | 2016.01.03. 00:29:23

[…] cikk a Léteznek-e földönkívüliek c. cikksorozat folytatása, melynek negyedik része azzal zárult, hogy az embert valójában egy humanoid földönkívüli faj, az elohim ET-k hozták […]

Kanada egykori védelmi minisztere kipakolt mindent | 2016.01.03. 00:40:57

[…] Léteznek-e földönkívüliek – 4. rész. A nagy kép. […]

Medvegyev a földönkívüliekröl | 2016.01.03. 08:58:01

[…] Léteznek-e földönkívüliek – 4. rész. A nagy kép. […]
süti beállítások módosítása